Termékek és használati módok

A lombtakarmányt a fákról vagy cserjékről levélzetük teljében levágott gallyakból és ágakból készítik. A legjobbak az állatok legelési magasságából már kieső, 2,3–3,5 m fölötti részek, ahol a főág vastagsága 19 cm alatti és lehetőleg teljes egészében szíjácsfa. Ebben az esetben az érintett szövetfelület teljes egészében kalluszosodik, kerülete mentén minden oldalról új növekedést mutat, s így végül egy ökölszerű formát vesz fel (fejesfa). Ezek a fejesfák rendkívül erősek, a későbbi növekedés nagyon biztonságos és nem hajlamosak a törésre. A lombtakarmány vágásának és szárításának módja Európa-szerte változik, de a fő alapelveket az határozza meg, hogy a levágott ágak hossza leggyakrabban 60 cm és 2 méter között változik. Egy általános módszer szerint az ágakat kötegelik, és nagyon szoros „csokrokba” kötik fűzből vagy mogyoróból sodort kötéllel. A legelőfásítások révén a legeltetett fás rendszerekben az állatok természetes módon legelészik a fák ágait és leveleit. Ez az agroerdészeti rendszer a legelők fásítása révén számos előnyt kínál, például szénmegkötés, talajerózió csökkentése és a biodiverzitás megőrzése. A fák ezen kívül emésztést segítő, tápanyagdús takarmányt kínálnak az állatoknak, javítják a mikroklímát és fokozzák az állatok jólétét. A lombtakarmány tárolási célú előállítása nem feltétlenül igényel különleges vagy egyedi rendszereket. Inkább maga a termelés igazodik a jelen lévő fafajokhoz, az ágak elvágásához szükséges alapkészségekhez és a rendelkezésre álló tárolási lehetőségekhez. Lombtakarmány céljára kedvelt fajok többek között a mogyoró, a gyertyán, az éger, a kőris, a hárs, az eperfa, a nyár, a fűz, a bükk és a nyír, de mindez régiónként gyakran változik.

Mivel a lombtakarmány számára ideális ágak viszonylag vékonyak, ezért gépi felszerelés többnyire nem szükséges. A kézi gallyazófűrész és metszőolló tökéletes a megfelelő egyedi ágak levágásához. Az alsó ágakhoz sújtókés vagy japán kézifűrész is használható, míg a felsőbb ágak lemetszéséhez nyeles kéziszerszámok vagy létra szükséges. Ezek az eszközök a legtöbb kertészeti vagy barkácsáruházban könnyedén beszerezhetők, és viszonylag olcsók: egy metszőolló kb. 10 euróba kerül, a különlegesebb eszközök ára 30–50 euró között mozog. A szükséges szerszámok és gépek a helyi adottságoktól is függnek. Pl. ha a területen sövények vannak, akkor a sövény vágására használhatunk traktorra szerelt sövényvágót, a november és február között levágott nyesedék pedig takarmányként hasznosítható. Ez a módszer természetesen külső vállalkozó igénybevételét vagy egy traktor és sövényvágó adapter beszerzését igényli.

A réti szénához hasonlóan a lombtakarmányt is június/július folyamán a legjobb gyűjteni, amikor a fa lombozata a legteljesebb. A friss kötegeket vagy vízszintes állásban szárítják, vagy fedett helyen fellógatják, ahol a levelek fafajtól függően akár 24 hónapon át is zöldek maradnak. A megfelelően kezelt fák évente adnak lombtakarmányt.

A pénz- és időigényt nagyban befolyásolja, hogy mi az, ami már készen elérhető, amikor a lombtakarmány termelésének megkezdése mellett döntünk. Ha új fák ültetése is szükséges, akkor a csemete és az ültetés költségeivel is számolnunk kell. A lombtakarmány előállításánál az idő is fontos tényező, mivel legalább 2–4 év szükséges (a csemeteültetéstől számítva), mire a fa lombtakarmány céljára megfelelő méretű hajtásokat hoz. Eleinte a hozam is alacsony lesz, míg a fa idősebbé nem válik. Ideális esetben, amíg a fiatal fákról nem nyerhető jelentősebb lombmennyiség, azt a már meglévő idősebb fákról és sövényekből érdemes beszerezni. Ebben az esetben a megfelelő eszközök – pl. kézi gallyazófűrész, metszőolló – beszerzése jelent egy kisebb, de szükséges költséget. A megfelelő eszközökkel és munkaerővel az ágak levágása nem vesz igénybe sok időt, de mindez természetesen nagyban függ attól, hogy mennyi lombtakarmányt kívánunk termelni, és mennyi fa áll rendelkezésre. A takarmány minősége szempontjából fontos, hogy a munkát a nyári hónapokra időzítsük, amikor a levelek zöldek és tele vannak tápanyaggal. Az ágak levágása után időt igényel még azok kötegekbe rendezése és száraz, fedett helyre, pl. pajtába való elhelyezése is. Szintén költségként merülhet fel, ha nem rendelkezünk ilyen épülettel, és úgy döntünk, hogy építünk egyet, vagy ha béreljük a szükséges helyet, pl. a szomszédban. A lombtakarmányt ritkán árusítják vagy vásárolják árucikként, a módszert általában a saját állatok takarmányozásának kiegészítésére használják.

A Sussex-i Knepp-birtokon (Dél-Anglia) június és július során gyűjtenek lombtakarmányt, amikor a talaj tápanyagtartalma a legbőségesebb. Az ágak hossza 150–250 cm, és sújtókéssel gyűjtik. Ezután egy pajtában tárolják, szoros kötegekben fellógatva, egész ősszel és télen szárítják, majd februártól adják Exmoor póniknak és Longhorn szarvasmarhák számára. A Knepp-birtokon takarmányozási célra használt fő fafajok a kőris és a szil, amit cseresznye, tölgy, mogyoró, vadalma is kiegészít. A februártól kora tavaszig tartó időszak a legszűkösebb, ezért a lombtakarmányt ilyenkor kínálják az állatoknak. Az ágakról az állatok perceken belül lecsupaszítják a leveleket (levélnyéllel együtt), az ezt követő napokban pedig a rügyeket és kérget is elfogyasztják. Mivel a kötegeket már a begyűjtéstől kezdve gondosan tárolták, a zöld levelek több mint 24 hónapon át is megmaradtak.

• Lombtakarmány – Ted Green előadásában - A Knepp Safari  |   https://youtu.be/_GAR1FN-qwc